Igeszakasz: Rómaiakhoz írott levél 5:1–11
„Amit szem nem látott… azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” (1 Korinthus 2:9)
Nemrég kaptam egy képeslapot a kábeltévém szolgáltatójától, melyben meghívtak, hogy próbáljam ki legújabb fejlesztésüket. A levélben közölték, hogy mindenképpen vegyen fel a kapcsolatot a szolgáltatóval, hogy megkaphassam a szükséges felszereléseket és a felhasználási szabályokat a bekapcsolást és az aktiválást illetően. A levél azzal zárult, hogy ezután nincs más dolgom, mint hátradőlni és élvezni a „Táguló Világot”.
A „Táguló Világ” kapcsán elgondolkodtam azon, hogy milyen kiváltságosak is a keresztyének, akik ebben a kitágult világban élhetnek. Amikor Isten a bűn sötétségéből az „ő csodálatos világosságára hívott el” (1 Péter 2:9) bennünket, akkor egy teljesen új világ nyílt meg a számunkra.
A Rómaiakhoz írott levélben olvashatunk azokról a kiváltságokról, amiket Jézusban kaptunk: „megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által” (10. vers), és „békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (1. vers). Szabad járásunk van Istenhez és kegyelméhez (2. vers). Örülhetünk a bajokban is, hiszen új lehetőségeket kapunk, hogy fejlődjünk a benne való bizalom által (3-4. vers). Ráadásul a bennünk lakó Szentlélek Isten szeretetét árasztja belénk (5. vers). Ezenkívül a bűnnek nincs többé hatalma rajtunk (6:18).
Keresztyénekként korlátlan hozzáférésünk van ehhez a „Kitágult Világhoz”. Nem lenne-e önző, ha másokat nem hívnánk meg ebbe az új, különleges világba? – Anne Cetas
„A világ a földi örömöket hajkurássza, ám a Krisztus követőinek ennél sokkal több adatik.” – Sper
Istenhez tartozni határtalan áldás.